1-2
Maria Salomea Skłodowska-Curie (Varsó1867november 7. – Passy1934július 4.

Marie Curie – Wikipédia


1891 költözött Párizsba. Ő fedezte fel a tórium radioaktivitását is, férjével közösen pedig a polóniumot és a rádiumot. 1903-ban a házaspár Antoine Becquerellel megosztva fizikai Nobel-díjat, majd Marie Curie 1911-ben kémiai Nobel-díjat is kapott. 1906-ban Párizsban egy lovaskocsi halálra gázolta Pierre Curie-t, akinek tanszékét Marie Curie vette át a Sorbonne-on. 1910-ben sikerült munkatársaival tiszta állapotban rádiumot előállítania.

Hány évvel ezelőtt fedezte fel Curie a rádió aktivitást?


Mikor adták ki Kraftwerk “Radioaktivity” című számát?

4561221975654

3-4
Az egymást keresztező szavakból álló, mindenütt népszerű keresztrejtvényt egy angol újságírónak köszönheti a világ. Arthur Wynne londoni munkája mellett hetente fejtörőket is írt egy New York-i lapnak, amelyben épp egy gyémánt-alakzatú kitalálósdi lett – tulajdonképp az első keresztrejtvénynek nevezhető fejtörő. A siker ellenére Angliában csak jóval később, 1922 februárjában jelent meg először újságban keresztrejtvény, egészen pontosan a Pearson’s Magazine oldalain.

The first crossword puzzle, 12/21/1913
A világ első keresztrejtvénye
2-3.What bargain hunters enjoy.6-22.What we all should be.
4-5.A written acknowledgment.4-26.A day dream.
6-7.Such and nothing more.2-11.A talon.
10-11.A bird.19-28.A pigeon.
14-15.Opposed to less.F-7.Part of your head.
18-19.What this puzzle is.23-30.A river in Russia.
22-23.An animal of prey.1-32.To govern.
26-27.The close of a day.33-34.An aromatic plant.
28-29.To elude.N-8.A fist.
30-31.The plural of is.24-31.To agree with.
8-9.To cultivate.3-12.Part of a ship.
12-13.A bar of wood or iron.20-29.One.
16-17.What artists learn to do.5-27.Exchanging.
20-21.Fastened.9-25.To sink in mud.
24-25.Found on the seashore.13-21.A boy.
10-18.The fibre of the gomuti palm.

Mikor szerkesztették a világ első keresztrejtvényét?

Mikor jelent meg az első keresztrejtvény könyv?

45619131924654

5-6
Hányadik születésnapját ünnepli ma Jane Fonda?

jane fonda 2018 | Tumblr | Jane fonda, Bridget fonda, Jane

New Yorkban született. Édesapja parnereként tizenhét éves korában debütált a színpadon. Az 1967-ben készült “Mezítláb a parkban” című Neil Simon adaptációban Robert Redford volt partnere. Az 1969-es Sydney Pollack rendezte “A lovakat lelövik, ugye?” című dráma főszerepében kétséget kizáróan bizonyította a tehetségét, és Oscar-díjra jelölték. Az 1971-es “Klute” című lélektani thrillerben Donald Sutherland partnereként Oscar-díjat kapott. A második Oscart 1978-ban Hal Ashby “Hazatérés” című háborús drámájában nyújtott alakításáért érdemelte ki. Több mint 50 filmben szerepelt. Politikai és emberjogi aktivitásra mindig jutott ideje: küzdött a feketék jogaiért, hevesen tiltakozott a vietnami szerepvállalás ellen, valamint átadta a Harward Egyetem történetének legnagyobb támogatását a nemekkel foglalkozó tanszék (“gender studies“) felállítására, mivel a sztár úgy gondolja, hogy eltorzult szemszögből láttatja a kultúránk a két nem különbségeit és egymáshoz való viszonyát.

Mikor indult el a Harvardon a “Gender szak”?

456832003654

7-8.
Hány éve mutatták be a Hófehérkét?

Mikor adták ki az eredeti sztorit könyv alakban?

69flavorsofparanoia.com - This website is for sale! - 69flavorsofparanoia  Resources and Information. | Fairy tales, Grimm, Fairy book

456831812654

9-10
Mai napon született Demjén Ferenc. Hány éves ma?
Diósgyőrött, harmadik gyermekként született. A család Budapestre költözött 1951-ben.  Elvégezte a Petrik Lajos Vegyipari Technikumot és vegyésztechnikus lett, ekkor kezdett Gosztonyi Jánostól zongorázni tanulni. Testvérei Északkelet-Magyarországon, Svédországban és Budapesten élnek. Háromszor kötött házasságot, de gyermeke nem született. 1996-ban munkásságért megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét.

Az első mozdony ami a közlekedést szolgálta(A replica of Trevithick’s engine)

Mikor indult az első személyszállító vasút vonal?

456741804654

11-12
Hány éves lenne ma Paco de Lucia spanyol flamencogitáros, a modern flamenco egyik megteremtője?

default

Mikor jelent meg első stúdió albuma?

4567367654

13-14

Fort Lauderdale-ben született. Eredeti nevén: Christine Marie Evert 
18 Grand Slam egyes bajnoki cím birtokosa.  1971-ben nyerte első versenyét. 1972-től hivatásos versenyzőként több mint 160 tornán győzött. Kétszeres ausztrál, hétszeres francia, hatszoros amerikai bajnok, 1977-ben a Mesterek Tornája győztese volt, 1989-ben visszavonult. 1975-76-ban, majd 1983 óta a Női Teniszezők Nemzetközi Szervezetének (WITA) elnöke. 

500+ Christine Marie Evert ideas in 2020 | chris evert, tennis players,  tennis legends

Hány éves ma Chris Evert Lloyd?
Hány alkalommal győzött Wimbledonban?

456663654

Milyen gyors a leggyorsabb tenisz szerva?
Milyen gyors a leggyorsabb labda tollasban?

456263497v.Kolding426kmph3654

Kviz 12.21.” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Tok jó az első gőzmozdony. Egészen nem igy néz ki mint egy mozdony.

Leave a Reply